Úszónk meghódította a ranglistákat 200m pillangón A múlt hétvégi Budapest Openen elért eredményével európai ranglistavezetővé lépett elő a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola úszója, Biczó Bence.
A világbajnoki kvalifikációkért tempóztak hazánk legjobb úszói a Budapest Openen, pénteken és szombaton a Komjádi Uszodában.
Több rangos úszóviadalon is részt vettek az elmúlt néhány hétben a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola tehetséges sportolói. A fiatalok – mondhatni – sikert sikerre halmoztak, számtalan éremmel tértek haza, ráadásul többen közülük országos ranglista-vezetők lettek. Itt a teljes eredménylista:
Egyéni csúcsokat halmoztak a sportiskolások Legeredményesebb egyesületként zárta a Traubi Kupa 2013 elnevezésű, négyfordulós úszóviadal első körét a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola úszószakosztálya.
Először rendezi meg Traubi Kupa 2013 elnevezésű, négyfordulós utánpótlás úszóviadalát a Debreceni Sportcentrum- Sportiskola úszószakosztálya. A nemzetközi verseny nyitófordulója február 16-án, szombaton 10.30-as kezdettel rajtol el a Debreceni Sportuszodában.
Az olimpiai bajnoktól kaptak ajándékokat a sportiskolás úszó gyerekek Vidám évzáró délutánon vettek részt a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola úszószakosztályának tagjai kedden, a Debreceni Sportuszodában.
Újabb éremszüretet rendezett a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola úszószakosztálya. A gyerekek ezúttal Egerben, a Pro-Agria Úszó Emlékversenyen arattak nagyon szép győzelmeket. A fiatalok 11 arany, 8 ezüst, 3 bronzérmet zsebeltek be a december 1-jén rendezett viadalon, a 22 érem között 19 egyéni és 3 váltósikert könyvelhetett el a DSC-SI.
10 arany, 13 ezüst és 11 bronzérmet szereztek a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola úszói a XXV. Bitskey Zoltán Emlékversenyen, a miskolci dr. Kemény Dénes Városi Sportuszodában. A DSC-SI versenyzői közül Mátyás Andrea és Gyulai Dávid is duplázni tudott, ők két-két aranyéremmel lettek gazdagabbak. A dobogó legmagasabb fokára álhatott fel továbbá Nagy Kamilla, Pozsár Zalán, Víg Szabina, Munkácsi Menta, Molnár Dániel és Nádasdy Balázs is.
Összesen 23 érmet, 9 arany, 7 ezüst és 7 bronzmedált szereztek a DSC-SI úszói a Hungaro-Spa Nemzetközi Úszóversenyen, Hajdúszoboszlón. A Debreceni Sportcentrum - Sportiskola 32 tehetsége vett részt a viadalon.
A Magyar Dermatológiai Társulat fővédnökségével született meg az Úszók Éjszakája ötlete, melyet a Psoriasis Világnapon, október 29-én, öt nagyváros uszodájában - köztük a Debreceni Sportuszodában- egy időben rendeznek meg.
Több részes portrésorozatunkban a DSC-SI újonnan érkezett trénereit mutatjuk be … s mint olyan, rögtön tudtam, nem lesz könnyű dolgom, ha be akarom mutatni az úszószakosztály új vezetőedzőjét, szakosztály-igazgatóját.
A Debreceni Sportcentrum – Sportiskola úszószakosztálya tanfolyamos úszásoktatást indít szeptember 3-tól, a korábban már megszokott időpontokban, kezdő és haladó csoportokban. Érdeklődni Szöllősy Janka, Ribár Gábor, Pinczés Dorottya és Dévayné Szűcs Anikó edzőknél lehet.