A belgrádi Európa-bajnokság szombati versenynapján rendezték a női 50 méteres gyorsúszás döntőjét.

Pénteken kétszer állt rajtkőre fő számában, 50 gyorson a DSI Debrecen klasszisa, Senánszky Petra. A délelőtti előfutamban 24.57-nél megállítva az órát, összesítésben a 2. legjobb idővel jutott tovább. Az esti elődöntőben gyorsabban teljesítette a távot (24.71), csak a horvát Jana Pavalic ért el nála jobbat (24.67), így Kókai Dávid tanítványa a döntőben az ötös pályáról indulhatott.

A fináléban Petrán kívül a német Felsner, a ciprusi Antoionu, a cseh Janickova, a horvát Pavalic, a dán Jensen, a lengyel Fiedkiewicz és a görög Drakou állt rajtkőre. Klasszisunk június első napján adta át a múltnak a saját országos csúcsát (24.81) és módosította 24.57-re, ez pedig a legjobb volt a döntő nyolcas mezőnyében. Kiválóságunk az elődöntő után úgy fogalmazott, maradt még benne tartalék, így reménykedtünk, utolsó úszása végén is elsőként csap majd célba.

Petra nagyot robbantott utolsó úszására, egy századdal ismét javítva országos rekordján, 24.56-os idővel maga mögé utasította a mezőnyt és hódította el az Európa-bajnoki címet.


Országos csúcsot javítva Európa-bajnok Senánszky Petra

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK